2019. október 19., szombat,  NándorLk 12;8-12

„Ha Isten úgy akarja, feltámad minden, ami elbukni látszik.”

Dr. Karácsonyi János

Rólunk

2019. október 17.
Rendhagyó történelemóra a 9.A-ban

Dávid Péter a 9.A osztályban rendhagyó történelemórát tartott a Mezopotámia témakör lezárásaként.

2019. október 10.
Az evangélikus templomban tevékenykedtek

Iskolánk idén is bekapcsolódott a „72 óra” nevű jótékonysági programba.

2019. október 10.
A gimnázium nevében koszorúztak

A Karácsonyi gimnázium nevében a 10.A osztály az Árpád utcán lévő Kossuth-emléktáblát koszorúzta meg.

2019. október 09.
MOST volt a Kohánban a 7.A

A 7.A múzeumpedagógiai foglalkozáson vett részt a Gyulai Nyári Művésztelep jubileumi kiállításán a Kohán Képtárban.

2019. október 08.
Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Méltóképpen emlékeztek meg az 1849. október 6-i eseményekről a 8.A osztályosok a gimnázium tornatermében.

2019. október 07.
Bánságban kirándult a tantestület

A Bánságot célozta meg október elején tantestületünk. Herkulesfürdő után hajóztak az Al-Dunán, majd hazafelé az aradi vértanúkra emlékeztek. 

2019. október 07.
Karácsonyis cserkészek a Kutatók éjszakáján

Cserkészeink tevékenyen vettek részt a Barangolás a fák csendjében – éjszakai játékos csapatvetélkedőn a Szarvasi Arborétumban.

2019. október 04.
„Színjátszós” kirándulás

Mi kell egy jó kiránduláshoz? Természetesen egy olyan jó csapat, mint az Elfelejtettem Színtársulat! Adjunk hozzá ehhez

2019. október 04.
Pályaorientációs Nap

A gimnáziumban október 4-én pénteken Pályaorientációs Napot tartottak, ahol a diákok önismereti teszt kitöltésén keresztül,

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: gimi(kukac)kjkg(pont)sulinet(pont)hu