2024. április 19., péntek,  EmmaJn 6;52-59

2013/2014-es tanév

2014. június 25.
„Magyar, lengyel két jó barát”

„Magyar, lengyel két jó barát”

Idén júniusban hatodik alkalommal látogatott egy 15 fős diákcsoport két tanár kíséretével a radomi Filippa Neri katolikus középiskolából. A program a már megszokott jó hangulatban zajlott. A 30 fős diákcsapat feladatok megoldásán keresztül ismerkedett a város nevezetességeivel, majd ellátogattak a várba. Köszönet a lehetőségért a Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.-nek. Immár hagyományosan a csoport egy napot Budapesten töltött, ahol megnézhették a Seuso-kincseket, illetve a Néprajzi Múzeumban a magyar népművészet remekeivel ismerkedhettek. A szokásos plázásást a Tropikárium megtekintésével kötöttük össze. A nap fáradalmait másnap a Várfürdőben pihentük ki. Köszönet a lehetőségért a Várfürdő Kft.-nek A Tanévsirató eseményeibe is bekapcsolódtak vendégeink. Finom, jellegzetes lengyel sütivel kínáltak bennünket, illetve az őszi lengyelországi látogatás alkalmával megtanult belga táncot eljárta a csapat a közönség bevonásával. A sport és DÖK napon ért véget az iskolai program, hét végén a családokkal múlatták az időt a fiatalok. A vendégtanárokat szombaton a lőkösházi Vásárhelyi-Breda kastélyba vittük el, vasárnap pedig a Szanazugnál mártóztak egyet. Programunk olyan sikeres szokott lenni, hogy mind a magyar, mind a lengyel diákok úgy válnak el egymástól, hogy „jövőre találkozunk”.

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340, (20) 343-8082 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com