2024. április 19., péntek,  EmmaJn 6;52-59

2016/2017-es tanév

2021. október 06.
Világkiállításon jártunk ...

Iskolánk 7. évfolyamos tanulói október 6-án Budapesten a Vadászati Világkiállításon jártak.

A nyugodt vonatutazást követően egy érdekes, izgalmas, "élettel teli" kiállításon vettünk részt. Megérkezésünket követően azt gondolhattuk, hogy sohasen jutunk be a kiállítás területére, mert olyan sokan voltak, akik vártak a sorukra. Mindenki hátul a beléptetőnél szorongott, amikor egy szervező munkatárs jelezte, hogy nyugodtan gyalogoljunk csak előre, mert 8 beléptető kapu is működik. Öt perc sem kellett, már bent a tanulók kaptak egy-egy "karórát", amellyel ellenőrizhettük, hogy ki merre jár. Máris invitáltak egy kvíz kitöltésére, ahol a kapott ceruza, ha elhasználtuk, akkor elültethető és egy bazsalikom kel ki belőle.

vadaszati.jpg

A többi fotóért katt a képre, vagy erre a szövegre!

A kvíz kitöltése után már ott is volt a tárlatvezetőnk, akivel több mint másfél órán át jártuk a kiállítást pavilonról-pavilonra, és hallgattuk a szakszerű magyarázatokat, történeteket az egyes kiállítás részekről. A végére igen csak elfáradtunk, de akkor jött a szabad egyéni program, amikor mindenki azt és ott nézett meg vagy próbált ki, vagy vásárolt, amit szeretett. Így többen lőttek előltöltős puskával, vagy vadásztak virtuális sisakban, vagy szálltak, mint a sólyom, vagy csak éppen a karjukon tartották az élő madarat. ...

Elektromos buszozás és sétálás a Stefánián után érkeztünk meg a Keleti pályaudvarra, ahonnan csak 20 perces késés után indult a vonatunk, hogy egy élményekkel teli nap után hazaérjünk és mesélhessünk és pihenhessünk otthon.

Köszönjük Majernik Erzsébet tanárnőnek, hogy elkisért és segített bennünket. Köszönjük a kiállítás szervezőinek, hogy mindezt számunkra ingyen biztosították. 

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340, (20) 343-8082 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com