2024. április 20., szombat,  TivadarJn 6;60-69

2017/2018-as tanév

2020. május 03.
Szalai Donát országos 7. matematikából

Az élet, bár gyökeresen megváltozott március óta, azért van, ami nem állt le. Ilyen a BME középiskolásoknak szóló Alfa matematikaversenye, amelynek bár a döntőjét nem tarthatták meg élőben, de online formában mégis sikerült megrendezni.

A verseny célja, hogy pontverseny formájában minden középiskolás számára segítsen a matematika gyakorlásában és az érettségire való felkészülésben. Az érintett témakörökön keresztül azt is megmutassa, mi az az elvárt tudásanyag, tudás szint, ami a természet- vagy a műszaki tudományok területén tervezett továbbtanulás esetén szükséges. 

Szalai Donát az I. kategóriában indult a 9-10. osztályosok között. Összesen 6 forduló volt, kéthetente új feladatsorokat kellett megoldani az előre megadott témakörök szerinti bontásban, s minden fordulóban a feladatsor 60 perc alatt történő megoldása volt az elvárás. Donát sikeresen teljesítette a fordulókat, így bekerült a döntőbe behívott legjobb 10 diák közé. A körülmények miatt a döntő is online formában zajlott, ahol tanítványunk országos 7. helyezettként fejezhette be a versenyt. Gratulálunk a teljesítményéhez!

 

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340, (20) 343-8082 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com