6.B
6.B osztály
A csoportot 1. osztályos koruk óta tanítom. Az osztálylétszám 17, vegyesen fiúk és lányok. 6 lány és 11 fiú. Versenyszerűen heten sportolnak, öten fociznak, ketten kosárlabdáznak. Részlegesen és teljesen felmentett tanuló sincs testnevelésből. Az osztályközösség nagyon jó, lehet velük haladni a testnevelés tananyagával, motiváltak, szeretnek versenyezni, szeretik a csapatjátékokat, torna tananyagból vannak kisebb hiányosságaik. Igazi összetartó közösség, ha társuk bajban van, vagy segítségre szorul szívesen segítenek neki. Idén két új tanulóval bővült az osztályunk. Érkezett hozzánk egy lány és egy fiú. Beilleszkedésükkel nincs probléma.
Találkozásunk János vitézzel a Nemzetiben
6. és 8. évfolyamosok színházlátogatása Budapesten a Lázár Ervin program keretében
"Ilyesmi, mint a János vitéz, a legnagyobbaknak is csak egyszer sikerül.”
/Szerb Antal/
Október 25-én, Budapesten, a Nemzeti Színházban jártunk, ahol egy régi, már az 5. osztály irodalomóráin jól megismert tündérmesehősünkkel, János vitézzel találkozhattunk.
A gyönyörű, napfényes, színes, őszi időben gyorsan eltelt az utazással töltött három óra, s az előadás előtt kihasználva a langyos indiánnyár örömeit, a Nemzeti Színház előtti szoborparkban és játszótéren lehetőség nyílt egy kis levegőzésre, szabad játékra, mely mindnyájunknak jól esett a buszozás után.
A további fotókért katt a képre...
A darabot Vidnyánszky Attila rendező álmodta színpadra, aki kettős értelemben is beavató színháznak szánta a produkciót: egyrészt főként budapesti és kaposvári színi növendékek alkották a szereplőgárdát, akiknek ez volt az első jelentősebb fellépésük, bemutatkozásuk, másrészt „egyfajta stáció-dramaturgiával közelítette meg a történetet, hogy a főszereplő próbatételes kalandsorát a mai gyermeknéző is a sajátjának, a hőssé válás hiteles példájának tekinthesse”.
A két felvonásból álló színdarabban a sok fiatal szereplő, a látványos díszletek, a szebbnél szebb népies jelmezek, a lendületes, táncos-zenés koreográfia elvarázsolta a karácsonyis gyermekközönséget is, mely nem nélkülözte az interaktív elemeket sem: a szereplők gyakran ki-kiszóltak, kikacsintottak a nézőkre. Az előadás egyik nagy értéke volt a humor, jellem- és helyzetkomikumban sem volt hiány! Több gyereknek is Iluska mostohaanyjának tréfás „boszorkaraktere” J tetszett a legjobban.
A jól ismert történetben Kukoricza Jancsit elkísértük az emberi lélek hatalmas útján: mélyen átérezhettük a rajongó szerelmet, az ijedséget és félelmet, a bátorságot, a becsületesség és ártatlanság ízét, a reményt és reménytelenséget, a gyászt, majd az állhatatos küzdelmet, mely végén az örök boldogság vár! János vitéz kalandjainak példájából erőt meríthettünk mindannyian, hogy sosem szabad feladni, igenis érdemes tisztának, egyenesnek, hűségesnek lenni!
Köszönjük iskolánknak a lehetőséget, mellyel egy újabb értékes színházi élménnyel gazdagodhattunk!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea – kísérő pedagógus
Gyulai vár körül is matematika
Intézményünk 53 nebulójával vettünk részt a 2023/24-es tanév Medve Matek GO Őszi Csapatversenyén, melyen közel 7000 résztvevő mérette meg magát országszerte 130 különböző Medve Matek GO pályán.
A további fotókért katt a képre...
Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra. 4-10. évfolyamig nevezhettünk csapatokat, Koala, Medvebocs, Kismedve, Nagymedve kategóriában. Közülük a legkisebbek, a Koalák is sikeresen teljesítettek, számukra ismeretlen helyzetben is, ahol mindkét csapat „Arany medve” fokozatot ért el.
12 csapatunk "Arany medve"-, 6 csapatunk „Ezüst medve”-, 1 csapatunk „Bronz medve” rangot szerzett.
Élménydús napot tölthettünk el együtt az iskola falain kívül. Az időjárás is kedvezett nekünk. Tanulóink hasznosan és élménydúsan töltöttek néhány órát a gyulai vár környezetében. Már most, a tavaszi fordulóra is szeretnének nevezni, valamint társaik érdeklődését is felkeltették, az elért sikereik láttán.
Kollégáimmal köszönjük diákjainknak a szép eredményeket: Bálint-Fehér Ildikó, Besenyei Krisztián, Borgulya Edit Krisztina, Pallagi-Oláh Renáta, Bukodi- Vass Annamária
2023. szeptember 28.
Magyar bolyais csapataink sikere a vármegyei fordulóban
4 csapat helyezett, 3 országos döntős!!!
„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."
(Bolyai János)
2023. november 10-én, péntek délután került megrendezésre a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulója, melyen iskolánkból, a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskolából hat csapat vállalta, hogy összemérje a többi Békés vármegyei csapattal csodálatos magyar anyanyelvünkkel kapcsolatos tudását.
A versenyt másfél hónapos kitartást, szorgalmat igénylő felkészülő munka előzte meg. A feladatok rendkívül sokféle részterületet érintenek: szövegértést, helyesírást, nyelvhelyességet, hang-, szófaj- és jelentéstani ismereteket, irodalomelméletet, verstani ismereteket és versszövegismeretet, fejlett szókincset, szólás- és közmondásismeretet, sőt logikus gondolkodást is! A csapattagoknak nemcsak az említett területeken kell tájékozottnak, kimagasló tudásúnak bizonyulniuk, hanem képesnek kell lenniük az együttműködésre, egymás érvelésének tiszteletben tartására, különböző vélemények esetén a kompromisszumkötésre. A 13 feladatból álló tesztet pedig szigorú időkorlát közé szorítva: 60 perc alatt kell teljesíteniük a tanulóknak!
Nagy örömet jelentett számunkra – hogy bár iskolánk 7 éve először, 2016-ban kapcsolódott be a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenybe – ahogy az előző években is, karácsonyis diákjaink idén is több csapattal bejutottak Békés vármegye legjobbjai közé!
A további fotókért katt a képre...
Az 6. és 7. évfolyamos csapataink a képzeletbeli dobogóra állhattak, így ők részt vehetnek Békés megye legjobbjaiként a november 24-ei országos döntőn!
Szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk Nekik!
Büszkék lehettünk anyanyelvápoló karácsonyis diákjaink eredményére:
3. osztály, Magyar mogyik: 6. helyezett
(Cser Dániel, Székely Zselyke, Fejes Noémi, Réfi Márkó)
4. osztály, Brookhavenfanok, 45. helyezett
(Bukodi Tünde Ágnes, Nagy Léna, Seres Réka Anna, Székely Sári)
4. osztály, Brumlogika, 50. helyezett
(Dávid Judit Erzsébet, Géczei Misi Benet, Kocsár Dávid Arnold, Oravecz Regina)
6. osztály, Körösi hekk(er)ek: 2. helyezett – országos döntőbe jutott
(Adamcsák Luca Noa, Majorovics Hanna, Fábián László, Sárosi Tamás)
6. osztály, Trisztán és Izoldák: 3. helyezett – országos döntőbe jutott
(Csibi Bagi Trisztán, Bohák Dóra, Kis Dominika, Kocsis Noel Zoltán)
7. osztály, Észászok: 1. helyezett – országos döntőbe jutott
(Bujdosó Zoé, Csiszér Zsófia, Dávid Péter János, Gyurkovics Attila Kristóf)
Felkészítő pedagógusaik: Károlyi Ágnes, Szabó Anikó tanító nénik és
Falatyné Krész Anikó, Mári Zoltánné Mészáros Andrea tanárnők
Szeretettel gratulálunk sikeres ifjú anyanyelvápolóinknak!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea