4. évfolyam
4. osztály osztályfőnökei: Horváthné Gál Mónika, Kónyáné Szász Zita
A 2014/2015-ös tanévet 31 tanulóval kezdtük, az osztályba 12 lány és 19 fiú jár.
Az eltelt 3 év alatt lelkileg nagyon jól összekovácsolódott az osztály. Ismerik egymás minden mozdulatát, tudják kinek kell segítséget nyújtani, bíztatják a társukat. A többségük az óvodai éveket is együtt járták.
Érdeklődő, összetartó társaság. Az évek során a kirándulások, színház- látogatások és egyéb közös programok által összekovácsolódott a kis közösség.
Minden évben matematikai, magyar versenyeken és rajzpályázatokon veszünk részt, ahol szép eredményeket érünk el.
Az osztályban sok a fiú, így az egyik legkedveltebb szabadidős tevékenységük a labdarúgás, amibe a lányok is szívesen bekapcsolódnak.
Az iskolák közötti városi labdarúgásban kiemelkedő eredményt ért el Bernáth Zoltán és Patkás Kristóf. Az I. korcsoport tagjai voltak, amelyben 1. helyezést értek el, majd a megyei döntőben 2. helyezésig jutottak.
Három gyermek rendszeresen úszóversenyeken vesz részt, ahonnan sok arany, ezüst, vagy bronz éremmel térnek vissza. Két tanuló vízilabdázik és ők is kupákkal térnek haza.
Tanulók:
Bálint Balázs, Bánhidi Gabriella, Bernáth Zoltán, Bondár Gergő, Borombós Anna Dóra, Borombós Márton Árpád, Bujdosó Mihály, Gellény Zétény Benjamin, Győrfi Nóra, Kapros Zalán Sándor, Kelemen Zsanett Mária, Klausz Milán Gábor, Kovács Eszter Panni, Kovács Hanna, Mittag Réka Mónika, Ötvös Tibor, Patkás Kristóf
Pintér Péter, Polynár Bence, Rokszin Patrik, Samu Boglárka, Samu Erzsébet, Sárközi Boglárka, Szigeti Gabriella, Szöllősi Marcell, Takács Ádám, Teleki Sára Anna, Tokai Gyula, Uhrin Zoltán Mihály, Varga Tamás Zoltán, Zsótér Márton Áron