2024. március 29., péntek,  AugusztaJn 18;1-19;42

2013/2014

2014. június 04.
Családi nap a Karácsonyiban

Családi nap a Karácsonyiban

Iskolánk vezetése és szülői munkaközössége – Mittag Mónika munkaközösség-vezető együttműködésével – 2014. május 23-án rendezte meg a családi napot.

Az iskola udvarán elhelyezett mécsesek kicsiny kis lángjai kellemes, hangulatos környezetet biztosítottak a rendezvény helyszínéül. Baracsi István tanár bácsi és gimnáziumunk tanulói gondoskodtak a zenei aláfestésről.

Míg a szülők nagyobb gyermekeikkel, az iskolánkkal kapcsolatos totó kérdéseire válaszoltak, addig a legkisebbek célba dobhattak. A vetélkedők lezárásaként családi ügyességi játékokon vehettek részt a kicsik és nagyok a szüleikkel. A legsikeresebb a seprűtáncoltatás volt.

Az anyukák sütési tudományukat a sütemények versenyén mutathatták meg. Ki-ki kedvenc sütijével nevezhetett erre a megmérettetésre. A legízletesebbeket a zsűri oklevéllel jutalmazta.

A Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai által készített ízletes vacsora elfogyasztása után tombolasorsoláson a szülők és az iskola által felajánlott tárgyak mellett fődíjként egy tortát lehetett megnyerni, melyet a Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai ajánlottak fel.

Míg a gyerekek táncoltak, addig a szülők nagyokat beszélgettek szülőtársaikkal és gyermekük tanáraival.

Este 10 óra körül kiürült az udvar, a mécsesek lángjai is elaludtak, de reméljük, jövőre ugyanitt újra együtt lehetünk.

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com