2024. április 19., péntek,  EmmaJn 6;52-59

2014/2015

2015. április 16.
II. Térségi népdaléneklő verseny Mezőkovácsházán

"A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados használatban csiszolódott népzenei hagyomány, anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket". (Kodály Zoltán)

„Erdő mellett estvéledtem” –hangzott fel többször a csodálatos ősi magyar dallam Mezőkovácsházán 2015. április 16-án a Hunyadi János Középiskola konferenciatermében. A szakavatott zsűri előtt több mint hatvan 6-18 éves diák mérte össze énektudását az immár másodjára megrendezett regionális népdaléneklő versenyen. A jelentkező énekeseket öt korcsoportra osztották a szervezők életkoruk szerint. Minden résztvevő egy kötelező népdalt, illetve 5 szabadon választott, lehetőleg Békés megyei népdalcsokorból egyet adhatott elő. A versenynek otthont adó iskola kedves és figyelmes vendéglátó volt: büfével, ízletes ebéddel, ajándékkal kedveskedett minden ifjú énekesnek. Iskolánkból három gimnazista és két kisiskolás tanuló vett részt.

A Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola gyermekkórusának szólóénekese, a 4. osztályos Borombós Anna a legcsengőbb, legtisztább hangúnak bizonyult, így korcsoportjában I. helyezést ért el.

A legkisebbek között pedig Szák Zselyke 1. osztályos tanulónk III. helyezett lett. Hazafelé úton elfáradva, de zenei élményekkel gazdagon kértük Isten áldását a verseny szervezőire, résztvevőire, s szeretett kis hazánk, Magyarország minden népdalt szerető gyermekére: „Adjon Isten jó éjszakát, küldje hozzánk szent angyalát, bátorítsa szívünk álmát, adjon Isten jó éjszakát…”

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com