2024. március 29., péntek,  AugusztaJn 18;1-19;42

2016/2017

2016. november 30.
Lelkigyakorlat 2016

lelki_nap.jpgIskolánkban már hagyomány, hogy karácsony előtt lelkigyakorlaton veszünk részt a tanulók aktív bevonásával, hogy lelkileg felkészülten éljék meg Jézus születését.

Karácsony szent ünnepét az adventi időszak előzi meg. Ez a négy hét a lelki felkészülés időszaka. Ádvent, a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.

A gyermekek lázasan várják Jézus születésének ünnepét, teljes odaadással élik meg ezt az időszakot. Lelki felkészülésük abból áll, hogy felajánlásokat, fogadalmakat tesznek, tudatosan figyelnek önmagukra, jó cselekedetekkel örvendeztetik meg szüleiket, nagyszüleiket, társaikat.

November 30-án, reggel a lelkigyakorlat hagyományosan közös áhítattal kezdődött, melyet Oszkár atya kedves rajzfilmmel tett emlékezetessé a gyerekek számára.

Ezt követően a gyerekek csoportokat alkottak, és különböző helyszíneken a pedagógusok az ünnephez kötődő játékos, kreatív feladatokkal várták tanítványaikat.

A délelőtt közös szentmisével zárult. 

Bízunk abban, hogy a lelkigyakorlaton hallottak és a közös élmény megkönnyítik és egyben tudatosabbá teszik a várakozást és felkészülést Jézus születésére. Reméljük, mindnyájan képessé válunk a lecsendesedésre és Isten felé fordulásra.

„Karácsonyfa minden ága
csillog- villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.”

Dsida Jenő

Gyula, 2016. december

Ficzere Tamásné Mári Anita
tanítónő

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com