2024. március 29., péntek,  AugusztaJn 18;1-19;42

2016/2017

2017. május 29.
A csodaszarvas nyomában

Énekkaros jutalomkirándulás az ópusztaszeri Csillagösvény Öko Élményparkban

DSC03055k.jpg

Gyönyörű kora nyári reggelre ébredt a kisiskola énekkara 2017. május 29-én. Idén negyedik alkalommal vettünk részt jutalomkiránduláson, az úti cél a világ harmadik legnagyobb sövénylabirintusa volt, egy csodálatosan üde zöld öko élménypark és játszótér közepén. A labirintus útvonalának megtételét 14 állomás segíti, ahol a helyes válasz eltalálása adja meg a helyes útvonalat. Aki rosszul dönt, zsákutcába jut. Természetesem minden korosztály megkapta a szintjének és érdeklődésének megfelelő kérdéssort, melyek leginkább természetismerettel voltak kapcsolatosak.

Miután mind a négy 10-12 fős csapat kijutott a legnagyobb labirintusból, szerencsét próbálhattunk egy nyárfadeszka és egy fűzfavessző labirintusban is. Majd játszhattunk az élménypark összes többi logikai és ügyességi játékával, illetve egy kiserdőben számháborúzhattunk, amelyet kifejezetten erre a célra ültettek. Visszafele úton természetismereti vetélkedővel múlattuk az időt.

Köszönjük iskolánk alapítványának ezt a csodálatos, élményekkel gazdag napot!

Mári Zoltánné Mészáros Andrea (szervező)

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com