2024. március 29., péntek,  AugusztaJn 18;1-19;42

2017/2018

2018. március 24.
Színházban voltunk-, de egy kicsit másképp

A hatodikosok iskolánk pályaorientációs programjának keretében meglátogatták a Jókai Színházat, Békéscsabán. Kísérőnk az épületben Bojczán István volt, a színház munkatársa, akinek köszönettel tartozunk türelméért, a sok érdekes információért, az izgalmas délelőttért.

20180302_092640_k.jpg 

Hatalmas pelyhekben hullott a hó, amikor megérkeztünk az akkor még üres színházba. Két színpadot is megtekinthetünk az előadások megkezdése előtt: a nagyszínpadon Milne Micimackójának nyitóképét láthattuk, sőt a díszletek között sétálhattunk, a bábszínpadon pedig Petőfi: A helység kalapácsa című művének óriásbábjait csodálhattuk meg, sőt ki is próbálhattuk, milyen kemény munka mozgatni a sokkilós alakokat.

Utunk a bábkészítő műhelybe vezetett, ahol éppen egy későbbi előadáshoz készült egy hatalmas ló alak. A készítőtől megtudhattuk, milyen sokféle anyaggal és technikával dolgoznak, mennyi munkaórát igényel egy kisebb báb elkészítése, hányszor kellett szétszedni és újból összerakni a korábban látott óriásokat.

A színház működtet egy színitanházat is, ahol nemcsak színészeket, táncosokat képeznek, hanem színháztechnikai szakembereket is. A fények, a vetített képek manapság az előadások elengedhetetlen részei. Egy országosan elismert szaktekintély mutatta be milyen eszközök és „kütyük” segítségével készülnek ezek az effektek.

A díszlet- és jelmezkészítők érdekes munkáját is megnéztük.  Hihetetlenen, de minden kézzel készül: a sok száz csillogó flitter a jelmezen csakúgy, mint a színpadi téglafal. Örömmel próbálgattuk a különös fejfedőket, illesztgettük magunkhoz a csodás ruhakölteményeket. Még az éppen futó előadás szereplőivel is találkoztunk, igaz csak kutyafuttában: várta őket a színpad, a közönség.

Az aulában sok ezer mackó között egyik ámulatból a másikba estünk: szinte a világ minden földrészéről származnak a macik. A színház egyik munkatársa bocsátotta a kiállítás rendelkezésére gyűjteménye egy kicsiny (!!!!!) részét.

Amikor hazaindultunk a hó ugyanúgy hullott, mint reggel. De már nem ez volt a fő beszédtéma, hanem a sok-sok látott és megtapasztalt élmény.

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com