2024. március 29., péntek,  AugusztaJn 18;1-19;42

2018/2019

2020. január 20.
Magyar kultúra napja a kisiskolában 2020

"Aki magyarnak születik, azt a Jóisten már biztosan szereti.
Ha ezt az ember ki is tudja teljesíteni,
akkor ő is érezni fogja ezt a
bensőséges kapcsolatot a Jóistennel!
Ez felelősség és küldetés is egyben!"
(Born Gergely – művelődéstörténész)

Iskolánkban január 22. körül minden évben tiszteletünket tesszük nemzeti imádságunk, a Himnusz születésnapja és a magyar kultúra előtt egy kiemelkedő eseménnyel: az iskolai vers- és prózamondó, népdaléneklő verseny megrendezésével. Az idén egy újabb kategóriával is bővült a verseny, a Bibliatörténet mondással, melyen már idén is több tanuló megmérette magát a hitoktatókból álló zsűri előtt. Szeretnénk, hogy ennek a kategóriának a bevezetése egy hagyomány kezdete legyen!

Az ünnepélyes megnyitó elején a Himnusz közös eléneklését követően Intézményegység-vezető Asszony, Gajdáné Szücs Viktória útravaló gondolatai hangzottak el, aki a rendezvény háziasszonya és főszervezője is volt egyben.

Magyar_kultura_napja.jpg

A megnyitón Papp Vera Janka 5. osztályos tanuló köszöntötte nyugdíjas vendég kollégáinkat, illetve konferálta fel a szereplőket. Először is egy újévi imádsággal kérték az 5. osztály tanulói (Csonka Ányos, Balogh Hajnalka, Kun Miklós, Ködmön Katica, Majernik-Beke Pál, Lovász Izabella, Szántó György Róbert) Isten áldását az rendezvényre és iskolánk 2020-as esztendejére.

Szák Zselyke Zsuzsánna (6. o.) kristálytiszta, csengő hangján lélekben erdélyi testvéreinkhez, a székelyekhez repített minket.

A megnyitó produkcióinak sorát egy igazi különlegesség színesítette az idén: Ficzere Fruzsina 5. osztályos tanulónk népdalcsokrát citerakísérettel adta elő.

Aranyosi Ervin versét - Édes anyanyelvem címmel - a magyar nyelv ápolásának fontosságáról Szántó György Róbert 5. osztályos tanulónk tolmácsolta színvonalas szavalatával.

Idén mezőségi ugrós és páros, valamint bodrogközi néptánc is emelte a megnyitó fényét: Rus-Gal Emma, Sebestyén Eszter, Forgách Dávid (5. o.) illetve Gyepes Ákos (6. o.) tanulók kápráztattak el minket gyönyörű népviseletükben. Ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki felkészítő pedagógusaiknak: Szelezsán Rebekának és Horváth Péternek.

A zsűritagok és helyszínek ismertetését követően elkezdődött a verseny hét tanteremben. A magyar kultúra napi rendezvényen tanulóink tekintélyes létszámmal vettek részt! A megmérettetésről senki sem távozott üres kézzel, mindenkire finom uzsonna és egy kis jutalomcsemege is várt.

Köszönjük a zsűritagoknak áldozatos, nem könnyű munkájukat!

Köszönjük mindazon pedagógusok, technikai dolgozók háttérmunkáját, akik rengeteget tettek a rendezvény sikerességéért!

Hálát adunk Istennek sokszínű, egyedülállóan gazdag magyar kultúránkért, iskolánknak a rendezvény támogatásáért: a gyönyörű oklevelekért, emléklapokért és jutalomkönyvekért!

Mári Zoltánné Mészáros Andrea

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com