2024. április 20., szombat,  TivadarJn 6;60-69

2018/2019

2019. március 12.
Karácsonyis sikerek idén is a Bolyai Csapatversenyeken!

A karácsonyis csapatok minden tantárgyból a díjazottak között szerepelnek

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."
(Bolyai János)

Egy – a matematika törvényeivel ellentmondó – kijelentéssel kezdődik a Bolyai Csapatverseny évkönyvének bevezetője: „4 > 4 × 1; azaz négy nagyobb, mint négyszer egy”. Viszont ez a citátum igaz lehet a társadalmi-társas kapcsolataink területén. Míg iskolai oktatásunk az egyéni teljesítményre helyezi a hangsúlyt, addig a Bolyai Csapatversenyek egyik legfontosabb célja az együttműködés képességének erősítése a versenyzőkben. A két tudósról, az apa Bolyai Farkasról és a fiú Jánosról elnevezett megmérettetést Nagy-Baló András matematikatanár hívta életre 2004 őszén felső tagozatos általános iskolásai számára matematika tantárgyból. A következő tanévben a magyar nyelv és irodalom területén is összemérhették tudásukat a jelentkező csapatok, majd néhány éve a természetismeretet kedvelők is bekapcsolódtak a versenybe.

Azóta a Bolyaira országszerte minden megyéből harmadiktól tizenkettedik évfolyamig jelentkezhetnek a diákok négyfős csapatokban. A verseny két írásbeli fordulóból áll (egy megyei/körzeti és egy országos döntőből), de az általános iskolás korosztály a második fordulóban szóbelire, valamint magyarból még rövid műsorral is készül. A feladatsorok 13 feleletválasztós és egy kifejtős kérdésből állnak. A feladatok elvégzésére kerek 60 perc áll a csapatok rendelkezésére. A feladványokat megalkotók szerint a könnyebben eldönthető feladattípustól a komoly fejtörést igénylő, akár több logikai lépésből álló feladatig minden megtalálható. Azt, hogy hogyan osztják fel a munkát egymás közt a diákok, vagy mit beszélnek meg közösen, a tanulókra van bízva, hiszen ők ismerik legjobban egymás képességeit, erősségeit.

A Karácsonyi bár csak néhány éve kapcsolódott be a Bolyai Csapatversenyekbe, azóta is minden évben sikeresek tanulói: a körzeti fordulókon évről évre az élbolyban (1-6. helyezés) végez valamelyik évfolyam mindhárom tantárgyból. Nagy örömükre így történt ez idén is.

A 2018-2019-es tanévben 4. helyezést érték el a 4. évfolyamos tanulók matematikából, illetve a 3. évfolyamos diákok magyar nyelv és irodalom tantárgyakból.

Egyetlen gyulai csapatként léphetett a kecskeméti díjátadón a dobogó 3. helyére a 4. évfolyamos Pingvinek csapata (Csapattagok: Papp Vera, Rus-Gal Emma, Dani Andor és Szántó György). A diákokat Gajdáné Szücs Viktória intézményegység-vezető asszony készítette fel.

A 6. évfolyamos Magyaros hamburgerek csapata (Csapattagok: Molnár Eszter, Mári Botond, Dézsi Bettina, Papp László) már harmadik éve töretlenül a díjazott csapatok között szerepelt, de idén megvalósult számukra minden csapat nagy álma: megyei 1. helyezettként meghívást kaptak a budapesti országos döntőre, ahol Békés megyét méltón képviselték, hiszen 28 csapatból a 9. helyezést érték el. A felkészítő Mári Zoltánné Mészáros Andrea tanárnő volt.

Karacsonyis_Bolyai_Csapatversezettek.jpg 
Felső sor - 6. B osztály, magyar nyelv és irodalom tantárgy, 1. helyezett:
Dézsi Bettina, Molnár Eszter, Mári Botond, Papp László

Alsó sor - 4. osztály, természetismeret, 3. helyezett:
Rus-Gal Emma, Papp Vera, Dani Andor, Szántó György

Ezúton is szívből gratulálunk a sikeres csapatoknak, felkészítő pedagógusaiknak, akik idén is számot adtak tudásukról, tehetségükről, valamint öregbítették iskolájuk és szeretett városunk, Gyula hírnevét.

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com