2018/2019
Tudásbajnokság (irodalom) országos döntő
Minden a hosszú, Szegedig tartó kocsiúttal kezdődött, ahol hosszas próbálkozással igyekeztem a disztichonok és a hexameterek elvont szabályát megérteni (ami egyébként bele sem került a feladatsorba). A megnyitó után átmentünk a Tisza-parti Általános Iskolába, ahol a feladatlapokat írtuk meg, esetemben irodalomból. Idegesen nyitottam fel a feladatlapot, abban reménykedve, hogy könnyű lesz. Nem volt az. Kántor Péter kortárs költő A könyvespolc előtt című verse lett a téma. Sok volt mind az értelmezésével, mind a verselésével kapcsolatos kérdés. Gyorsan eltelt az idő, de sikerült időben befejeznem. Mikor kijöttem, eléggé ellentmondásosak voltak az érzéseim a válaszaim helyességéről. Izgatottan vártam, hogy Andika néni rájuk bólint-e, mivel megoldókulcsot sajnos nem kaptunk hozzá. Kiderült, hogy tényleg elég durva versenyfeladat volt az idei!
Feszülten vártuk az eredményhirdetést, tudtuk, hogy az első tíz tanulót díjazzák. Egy csomó tantárgy volt, emiatt minden helyezés két körben ment le. Az irodalom (amiből én írtam), mindig a második körben került sorra, ami csak fokozta az idegességemet. Minden egyes körben, amikor nem mondták a nevemet, egy fokkal nyugodtabban dőltem hátra a székben, és azon gondolkoztam, szeretnék a tavalyihoz hasonló eredményt elérni. Mikor sorra került az első három, megnyugodtam. Innen már nem számított, hogy hányadik leszek, hiszen dobogósnak lenni már önmagában is csodálatos dolog! Azonban nem hagyott nyugodni az a kétely: most vagy valamit nagyon jól csináltam, vagy szörnyen elrontottam! Azért van különbség a 11. és az 1.-2.-3. hely között. Amikor kiszólítottak a második helyezetteknél, minden eleganciát félredobva futottam a színpad felé. Mégis jól sikerült! Csodálatos érzés volt, amikor a szervezők nyakunkba akasztották az érmeket, majd kezünkbe adták a kupákat, hogy aztán mindenki magasra emelje, és hogy lefotózhassák azt a pillanatot, ahogy mindenki fülig érő szájjal mosolyog. 
Megőriztem a tavalyi eredményemet, a 2. helyezést, és ami még ennél is hihetetlenebb: alig néhány tized segédponttal maradtam le az elsőtől, ami azt jelentette, hogy ugyanúgy 17-17 feladatunk lett jó a 18-ból, csak ő egy másik, (valószínűleg másoknak könnyebb) feladatban hibázott. Összeségében nagyon boldog vagyok, hogy ilyen eredménnyel térhettem haza!
Köszönök szépen mindent Andika néninek, aki nélkül ez nem valósulhatott volna meg!
Molnár Eszter 6. B osztályos tanuló