2018. október 18., csütörtök,  LukácsLk 10;1-9

Aktualitás

2018. október 03.
Az aradi 13 vértanúra elékeztünk

Október 6.-történelmi emlékműsor a 6. B osztály tanulóinak tolmácsolásában

„Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.”
(Ady Endre: Október 6.- részlet)

Október 3-án nemcsak az ünneplő ruhát vettük fel, hanem nemzeti gyásznapunk, október 6. alkalmából a szívünket is ünneplőbe öltöztettük. A 6. B osztály tanulói

 okt_06_szereplok.jpg

(képen: Mittag Regina Éva, Óvári Lianna, Dézsi Bettina, Papp László, Muszka Hunor, Albert Kincső, Molnár Eszter, Mári Botond) verses-zenés ünnepi műsorral készültek erre a napra, amelyet először a kisiskola, majd a gimnázium tanuló-és pedagógusközössége előtt mutattak be . A történelmi műsor elején a szereplők áhítattal gyújtottak mécsest a 13 aradi vértanú emlékére, majd felidézték az október 6-i eseményeket is. A vetítőn eközben az aradi vértanúkról szóló képzőművészeti alkotások és emlékhelyek peregtek a háttérben. A műsorunk mottójának az egyik aradi vértanú, Kiss Ernő utolsó szavait választottuk, melynek üzenete akkor is, most is, s reméljük a jövőben is aktuális lesz:

„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük."

(Mári Zoltánné Mészáros Andrea of., felkészítő pedagógus)

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: gimi(kukac)kjkg(pont)sulinet(pont)hu