2018. április 22., vasárnap,  Csilla és NoémiJn 3;1-2

2014/2015

2015. június 01.
Közös kirándulás, túrázás. Tisza-tó TÁMOP-3.3.8.B-12-2012-0120

Résztvevők: óvodás gyermekek és szüleik, óvodai dolgozók.

Idei túránkat a Tisza-tóhoz szerveztük, ahol délelőtti és délutáni program is várt bennünket. A délelőtt folyamán látogatást tettünk a Tisza-tavi Ökocentrumban, ahol Európa legnagyobb édesvízi akváriumát, hüllőkiállítást, erdei- és házi állatokat, különböző madárfajokat nézhettünk meg. A Tájházban népi mesterségekkel, régi családi szokásokkal, népi tárgyakkal ismerkedhettünk. Ebéd után révhajós kiránduláson vettünk részt, majd ezt követte a Tiszavirág Ártéri Sétaút, ahol 1500 méteren keresztül figyelhettük  meg az erdő növény- és állatvilágát. Fárasztó, de élményekkel teli nap után indultunk haza.

2015. május 26.
Szülői Minitréning 4. TÁMOP-3.3.8.B-12-2012-0120

Résztvevők: szülők, óvodapedagógusok, Dr. Fodor Zsuzsanna gyermekorvos.

Ezen a tréningen a meghívott előadónk Dr. Fodor Zsuzsanna gyermekorvos volt. A közösségben előforduló gyermekbetegségekről és a napi tisztálkodás fontosságáról tartott előadást a résztvevő szülőknek.  Emellett nagy hangsúlyt fektetett az orvosi igazolások jelentőségére.

2015. május 19.
Óvodaelőkészítő - Pólófestés TÁMOP-3.3.8.B-12-2012-0120

Résztvevők: óvodás gyermekek, leendő óvodásaink és szüleik, óvodapedagógusok.

A foglalkozás menete: A regisztrációt követően a leendő óvodásokat pólóval ajándékoztuk meg, melyet velük és szüleikkel közösen díszítettünk, festettünk.

A pólókat egyedi és változatos ötletekkel, technikákkal díszítettük. Lehetőség adódott kontúrfilcek, festékek és festősablonok használatára, de volt, aki kreativitását használva saját mintákat vázolt a kicsik maradandó emlékére (óvodai jelek, tenyérnyomat, név, kedvenc állatka…). A tevékenység nagyon jó hangulatban telt, melyekről a fotók is árulkodnak.

2015. május 04.
Óvodaelőkészítő - Textil állat TÁMOP-3.3.8.B-12-2012-0120

Résztvevők: óvodás gyermekek, leendő óvodásaink és szüleik, óvodapedagógusok

Textil állatok késztése : Süni és hernyó.

Szülőkkel közösen a süni és a hernyó testének kitömése majd varrása, végül a süni tüskéjét és a hernyó haját pamut bojtból készítettük el, és végül felvarrtuk a helyére.

2015. május 30.

Szombat délelőtt 10 órakor vettünk búcsút ballagó óvodásainktól.

2015. május 20.

2015. május 20-án került megrendezésre a T.A.M.O.P. új esély az induláshoz pályázati program keretein belül a családi gyermek nap.

 

2015. május 05.

Résztvevők: óvodás gyermekek és szüleik, leendő óvodásaink és szüleik.

2015. május 5-én  második alkalommal került megrendezésre óvodánkban a TÁMOP „Új esély az induláshoz” pályázati program keretein belül ez a rendezvény.

 

 

2015. május 29.

Második alkalommal került megrendezésre óvodánkban a Tolerancia-nap.

2015. május 20.
Óvodaelőkészítő - Arcfestés TÁMOP-3.3.8.B-12-2012-0120

Résztvevők: óvodás gyermekek, leendő óvodásaink és szüleik, óvodapedagógusok

A regisztrációt követően a leendő óvodásoknak az óvoda udvarán mozgásos játékokat, utánzó (állatok) gyakorlatokat szerveztünk a közvetlenebb megismerkedés céljából. Nagyobb beleélésüket segítve kifestettük arcukat a kívánt állatka mintájával. Ezt követően folytatódhatott az önfeledt játék, az oviudvar igazi feltérképezése.

2015. május 05.
Anyák napja

Az anyák napja tiszteletére megrendezett műsort az óvoda mindkét csoportjában megtartottuk.

Vendégül láttuk az édesanyákat, nagymamákat, versekkel, mondókákkal, énekekkel és imákkal kedveskedtünk nekik. A műsor végén pedig minden kisgyermek átadta a saját kézzel készített ajándékát

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: gimi(kukac)kjkg(pont)sulinet(pont)hu