2024. április 19., péntek,  EmmaJn 6;52-59

Aktualitás

2019. november 15.
Sass Zsófi idén is első lett

A Szent Anna-Szent Gellért Kollégium diákja, Sass Zsófia Anna idén is remekelt: a 11.-esek évfolyamában első helyezést ért el a Simonyi Imre Emlékversenyen. A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 11. A-s tanulóját már nem első alkalommal tüntették ki az irodalmi megmérettetésen, korábban már kétszer került az első és egyszer a második fokára a képzeletbeli dobogónak. Elismerésként oklevelet, emlékérmet és könyvjutalmat vehetett át Dézsi Jánostól, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatójától.

A szarvasi diák elmondta, sok-sok szavalóversenyen vett már részt, a „Simonyin” ötödik alkalommal vetélkedett. Mint kifejtette, igen közel áll hozzá a literatúra, maga is sok verset és prózát írt már, ám ő csak saját szórakoztatására alkot.

Sass Zsófia Anna a versenyen két alkotást adott elő: Simonyi Imre Vers a reménytelenségről című költeményét, valamint Ady Endre Utálatos szerelmes nációm című versét.

- Azért ezt a Simonyi-verset választottam, mert úgy gondoltam, ehhez sokkal jobban „hozzá lehet nyúlni”: a hangsúlyokkal sokkal jobban lehet játszani, és sokkal hatásosabb előadást lehet vele elérni. Az Ady-költeményre pedig azért esett a választásom, mert – még ha szeretem is a romantikus poémáit – jobban át tudom élni a reménytelen, dacos, gúnyos verseit – nyilatkozta Zsófi.

A Simonyi Imre Emlékverseny további eredményeit itt tekinthetitek meg.

 

 

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com