Bemutatkozás

A gyulai katolikus gimnázium létrehozását gróf Weinckheim Krisztina 1892-ben tett alapítványával kezdeményezte. Tízévi előkészület után egyházközségi fenntartású, városi gimnáziumként 1903-ban fogadhatta az első diákokat. A kiváló tanárokból álló tanári karban a hittantanár és az igazgató kivételével civil tanárok tanítottak. Az alapító szándékának megfelelően a felekezeti szempontból is sokszínű város bármelyik egyházba tartozó polgára szabadon beírathatta gyermekét a gimnáziumba. A hittant minden diáknak egyháza papja oktatta.

A gimnázium 1942-ben vette fel Gyula város szülöttének, a történettudós püspök, Karácsonyi Jánosnak a nevét, s viselte azt az 1948-ban bekövetkezett államosításig.

Az iskola újjászervezésére 1992-ben kerülhetett sor, ekkor 12 évfolyamos általános iskola és gimnáziumként alakult újjá. Az óvodától a gimnáziumig, a kisgyermekkortól a felnőttkorig tartó nevelési-oktatási rendszer 1996-ban vált teljessé azáltal, hogy a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium részeként, a Boldog Apor Vilmos Óvoda, valamint a Szent Anna és a Szent Gellért Kollégium is megkezdhette működését. 2012 augusztusától intézményünk további telephelyekkel bővült, immár nem csak gyulai intézményegységeink vannak, hanem a nagykamarási óvoda és az általános iskola is szerves részét képezi nevelési-oktatási feladatkörünknek.

Intézményünk alapvető célja, tiszteletben tartva az alapító eredeti szándékát, hogy korszerű tudást adjon növendékeinek és keresztény emberré, a magyar társadalom hasznos tagjává, érett személyiséggé nevelje őket.

Évről-évre szeretettel várjuk és fogadjuk azokat a gyermekeket, akiknek szülei hozzánk hasonló elveket vallanak, s a miénkkel egyező elvárásokat fogalmaznak meg a mai magyar társadalom értékrendjét illetően. Korzenszky Richárd bencés szerzetes, pedagógus gondolataival mélyen egyetértve valljuk:

"A nevelő munkája olyan, mint a kertészé. A palántát a szülők hozzák. Az iskola másra nem vállalkozhat, csak arra, hogy felnöveszti a palántát. Megmunkálja a földet körülötte. Öntözi, hogy gyökerei táplálékot kapjanak. Félretolja, lenyesi a környezetéből mindazt, ami meggátolná, hogy a növekedéshez elengedhetetlenül szükséges fény elérjen hozzá. Olykor meg, ha erős a szél, a felnövekvő hajtást karóhoz köti, hogy derékba ne roppanjon. S egy idő után elveszi mellőle a karót - s ettől kezdve aggódva figyeli, most már távolabbról: vajon olyanná nőtt-e fel, amilyennek szerették volna. A hajtásból más felnőni nem fog, csak az, amit a szülők ültettek. De hogy majd önállóan is megkapaszkodjék, hogy egyenes törzzsel álljon, hogy megnyugtató, életet sugárzó legyen: felelős érte, aki öntöz, aki kertészkedik, aki a csenevésznek látszó hajtásra esetleg tápsót is tesz. Igen nagy a felelőssége az iskolának."