2021. április 11., vasárnap,  Leó és SzaniszlóMk 16;9-15

Aktualitás

2021. március 10.
A Toldi hazatért

A Toldi „hazatért”. Több okból is igaz ez a különösnek tűnő első mondat. A Baranyai Tamás által rendezett Toldi című filmet ugyanis Gyula városa Nagyszalontával, Arany János szülővárosával közös pályázat keretein belül készítette el. A film, amelynek színvonalát olyan neves színészek is emelték, mint Reviczky Gábor vagy Koncz Gábor, több gyulai fiatalnak biztosított lehetőséget arra, hogy kibontakoztathassák tehetségüket.

A Toldi azóta rangos filmfesztiválokon is szerepelt, és Gyula Város Önkormányzata idén tavasszal minden gyulai iskolába eljuttatta az alapműnek számító irodalmi alkotás filmfeldolgozását. Kónya István alpolgármester és Hajnal Edit pályázatfelelős Nagyszalontán is jártak ugyanilyen céllal, majd 2021. március 3-án a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumba is eljöttek, hogy ünnepélyes keretek között átadják a Toldit az iskola tanulóinak és tanárainak. A Toldi több értelemben is hazatért, hiszen a film forgatókönyvének írója, az azóta Móricz Zsigmond ösztöndíjjal kitüntetett Nagy-Laczkó Balázs is a gimnázium tanulója volt, csakúgy, mint a főszerepet játszó Berndt Richárd, a női főszerepet alakító Nagy Anett vagy a filmben szintén fontos jelenetekben látható Fülöp Bence. Érthető, hogy az iskola diákjai korábban nagy érdeklődéssel vettek részt a film nyilvános vetítésein, most azonban akár a könyvtárból is kikölcsönözhetik majd a Toldit.

Kónya István, Gyula város alpolgármestere, aki magyartanárként szintén a gimnázium lépcsőit koptatta, örömét fejezte ki, hogy a film ilyen sokakhoz eljuthat, egyben azt is jelezte, hogy a későbbiekben akár folytatása is lehet az egyedülálló kezdeményezésnek. Bengery Zsoltné, az iskola igazgatója megköszönte a „hazatért” Toldit, és örömének adott hangot, amiért az intézmény ilyen aktívan részt vett a film megvalósításában. A Toldi átadása után kötetlen beszélgetésre került sor az iskola impozáns olvasótermében.

 

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340, (20) 343-8082 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com