2024/2025
Templomtakarítás és sírrendezés a Tesz-Veszen
Április 4-én (délután) lelkes gimisekkel az evangélikus templomot és környékét csinosítottuk, április 5-én pedig iskolánk alapítójának/névadójának a sírját takarítottuk. Ez az esemény is a Tesz-Vesz-Tavasz-hoz kapcsolódó esemény volt. Szervező: Bukta Zsolt.
Még több kép itt.
Nagyböjt péntekén keresztutat jártunk
Nagyböjt péntekein keresztutat járunk a katolikus templomokban, amely során megemlékezünk Jézus szenvedéséről. Március 21-én a mi intézményünk pedagógusai és diákjai elevenítették fel Krisztus szenvedésének 14 állomását. Szervező: Szántóné Urbancsok Nádja.
A Békési Református Egyházmegye támogatásával részt vettünk a XXXI. SDG Bibliaismereti versenyen, a Gyulai Karácsony János Katolikus Gimnázium református hittant tanuló diákjaival. Az országos verseny 2025. február 28. és március 1. között, a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban került megrendezésre, Budapesten. Egy csapattal vettünk részt, tagjai: Nagy Kata (11/B), Mári Botond (12B) és Bucsai Krisztián (9B).
A Soli Deo Gloria Bibliaismereti Versenyen 40 csapat indult. Három részből állt a kétnapos verseny: kaland tudáspróba, videó készítése és a tudás teszt. Az összetett eredmények alapján a csapatunk a 17. helyen végzett, magunk mögött hagyva a versenynek helyet adó Lónyay Gimnázium csapatát. Jobb eredményt értünk el, mint az előző évben, Pécsen megrendezett versenyen, de még van hova fejlődni.
Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, mert nem a hervadó koszorút nyerték meg, hanem a hitbéli hervadhatatlan koszorút, Isten dicsőségére.
Nagy Jánosné református vallástanár
További képek itt láthatók.
A március 16-i diákmisén intézményünkbe járó - óvodás és általános iskolás - gyermekeket keresztelt meg Tapodi Krisztián káplán atya.
A Karácsonyi János katolikus Gimnázium diákjai közül egyre többen ministrálnak a diákmiséken.
A tanárok nagyböjti lelki napját idén Tompa Szabolcs atya, kiskunfélegyházi káplán tartotta, amelyen lehetőség volt egy kis elcsendesedésre.
A hagyományokhoz híven idén is megrendeztük a nagyböjti lelki napot a diákoknak. Hamvazószerdán áhítattal kezdtük a napot, amelyet Tompa Szabolcs atya tartott, majd az osztályfőnökök vezetésével elvonultak a tanulók egy kis elcsendesedésre. A nap végén szentmisén vettünk részt, majd a hamvazkodásra is sor került. A lelki napot Szántóné Urbancsok Nádja szervezte meg.
További képek itt.
Felolvas a 12A
Február 2. a Katolikus Egyházban Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, ez alkalomból mindannyian hazavihettünk egy-egy szentelt gyertyát.
Még több fotó itt.
Felolvas a 11B
Ökumenikus imahéten vettünk részt
Ökumenikus imahetet rendeztek január 18-25. között Gyulán. Bukta Zsolt hittantanár, valamint Gyarmati-Nyisztor Bonaventúra Gábriél, Pardi Patrik és Bende Ildikó január 20-án az evangélikus templomban zajló igehirdetésen vett részt. A házigazda Pápai Attila evangélikus lelkész volt. A prédikációt Baráth János református lelkész tartotta.
Az aktuális Face2Face eseményt január 15-én rendezték meg Békéscsabán. A face2Face imaest egy lehetőség az elcsendesülésre és az Isten felé fordulásra (innen ered a program neve: az arcom az Arcod felé fordul). Bukta Zsolt hittantanárral Cservenka Csongor és Pardi Patrik (9.a) vett részt az eseményen, ahol szentségimádás, tanúságtétel, közös ima/ének volt.
Ismét felolvas a 11A
Felolvas a 12B
Csomagokat készítettünk a rászorulóknak
Tanári lelki nap
Karácsonyi adománygyűjtésen szorgoskodtunk
Adni öröm! - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karácsonyi adománygyűjtést szervezett.
Ennek keretében 2024. december 12-15. között iskolánk diákjai szorgoskodtak, segédkeztek a Gyulai InterSPAR áruházban. Szervező: Bukta Zsolt tanár.
Még több kép itt.
Felolvas a 11A
Adventi lelki napunkat 2024. december 4-én tartottuk meg. Reggel Tapodi Krisztián káplán atya tartott egy kis gondolatébresztő áhítatot, majd az osztályfőnökök voltak a diákokkal, ahol a kommunikáció témájában tartottak egy kis beszélgetést. A napot szentmisével zártuk. Szervező: Szántóné Urbancsok Nádja.
Még több fotó itt.
Az idei első adventi gyertyát kis műsor keretében 11.B-s diákok gyújtották meg december elsején a templomban.
Egyházközségünket 18 diák képviselte az AdventFeszten
Az AdventFesztet idén november 29-én rendezték meg Szegeden, a Szent Gellért Fórumon. Iskolánkat, illetve egyházközségünket 18 diák képviselte (gyulaiak, nagykamarásiak stb.). A nap során előadás, tanúságtétel, közös szentmise és flashmob várt mindenkit – az egyházi iskolák és világi intézmények diákjait is. A diákok egy fiatalosan örömteli hangulatú lelkinapon vehettek részt, amely segíthet ráhangolódni Krisztus születésének ünnepére. A nap csúcspontja Dávid atya tanúságtétele volt. Az egyházközséget képviselő csoportot Bukta Zsolt hittantanár szervezte, segítők: Tapodi Krisztián káplán és Kiss Beáta.
További fotók itt.
Felolvas a 10A
Tanulmányi kirándulás a Bibliamúzeumban
November 20-án a 12.-es évfolyam tanulmányi kiránduláson vett részt. Úticélunk: Budapest, Bibliamúzeum. A diákok interaktív játékban vehettek részt, majd egy tárlatvezetés során művészeti alkotásokat tekinthettek meg.
A kirándulás főszervezője: Nagy Jánosné Nóri néni volt. A kiránduláson részt vett Tapodi Krisztián káplán és Bukta Zsolt hittantanár.
Még több fotó itt.
November 16-n iskolánk tanulói (reggel 8-tól este 7-ig) önkéntes közösségi munka keretében adományt gyűjtöttek a rászorulók számára. A közösségi munkát Bukta Zsolt hittantanár szervezte.
További képek itt.
Erzsébet-napi kenyérmegáldás
Felolvas a 9B
Játékos hittanóra a 7.A-ban
Felolvas a 7.B
Megemlékezés Szent Imréről
Sírt gondoz a 11B
Templom- és plébánialátogatás a 9.B-vel
Még több fotó itt.
Karácsonyi János sírját tették rendbe a 9.A-sok
A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 9.A osztályosai iskolánk névadójának-alapítójának a sírját tették rendbe. Szervező: Bukta Zsolt hittanoktató.
Még több fotó itt található.
Hagyományosan az egyik októberi rózsafüzért általános iskolánk és gimnáziumunk pedagógusai mondják. Szervező: Szántóné Urbancsok Nádja.
Bekapcsolódtunk az önkéntes napok programjába
Október 10-én iskolánk is bekapcsolódott a "72 óra - Több vagy, ha adsz!" ökumenikus önkéntes napok programjába. 17 gimis diák takarította,csinosította a gyulai evangélikus templomot. Szervező: Bukta Zsolt tanár.
Még több fotó itt.
Bekapcsolódtunk a templomi felolvasásokba
Elkezdődött a tanév, s iskolánk diákjai bekapcsolódtak a templomi felolvasásokba. Első vasárnap a 7.A osztályt kísérte osztályfőnökük, Bozóné Dubla Éva.