11.B

Sielés

Madarasi Hargita-Súgó Központ

Egy vasárnap reggellel kezdődött minden. Tele izgalommal és kíváncsisággal. 10 órás útnak néztünk elébe. Már kimondani is soknak tűnt. Nagy bőröndökkel és kisebb-nagyobb holmikkal elindult 7 órakor a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium tanulói és kísérő tanárai 2018.03.18.-án.

Őszintén megvalva nem nagyon volt kedvem ehhez a kiránduláshoz, mert kétségeim voltak. Sok-sok kérdés kavargott a fejembe. Vajon nem-e lesz baleset az úton? Milyen lesz a szállás, a társaság? Az étel, amit kapunk finom lesz? Menni fog-e a síelés? Ezek a dolgok bizonytalanítottak el a legelején.

Az úton meglepően biztonságban éreztem magam, a sofőr nagyon ügyesen haladt végig. Na meg persze Románia csodái is közre játszottak. Nem tudtam a szememet levenni a meseszép tájról.

Jó pár óra busz út elteltével, látni lehetett messziről a havas hegyeket. Ekkor mindenkinek a tekintete az üvegre szegeződött. Egyszer csak megérkeztünk. Egy traktor várt ott minket. Ami egyszerre félelmetes és vicces volt. Traktorozás közben hógolyóztunk és ezt mindenki nagyon élvezte. Közeledett felénk a Súgó Panzió, amibe 4 éjszakát töltöttünk. Esténként kártyáztunk és különböző társas játékokat játszottunk. Ez által jókat nevettünk és beszélgettünk. Az ételek, amiket kaptunk isteniek voltak mindig. A felszolgálók nagyon közvetlenek voltak mindenkivel.

Hétfő reggel kikölcsönöztük a sífelszerelést, ezután 11-kor várt minket az oktató felszerelkezve. Már az első 2 órába siker élményben részesültem. Sikerült lecsúszni a hegyről és ez erőt adott a délutánra és a további napokra. Eleinte mindenki esett, botlott. Másnap iszonyatos hideg volt, de minket ez sem tántorított el. Kihasználtunk minden egyes percet. Az viszont kicsit szomorú volt, hogy a felvonó csak 4 óráig működött. Habár amíg működött, olyan látványban részesültünk, ami itt Magyarországon nem adatik meg. Az a gyönyörű táj, vidék!!! A félelmetesnek kinéző lejtők. A csodálatos havas fák. Az igazi hideg, amelyet az arcom azonnal átvesz. Valami elképesztő. Ez az amit átélni valami nagyszerű dolog. Utolsó nap már szinte suhantam a jó oktatók és a bátorságomnak köszönhetően.

Ez volt az egyetlen olyan hely, ahonnan nem vágytam haza. Kisebb-nagyobb baleset kivételével nagyon szuperül éreztem magam. Bármikor visszamennék a Madarasi Hargitára. Köszönöm ezt az élményt.

Festő Brigitta 11.A

Madarasi Hargita – élménybeszámoló

Mielőtt elkezdem feleleveníteni a még szinte friss emlékeimet hadd mondjam el, hogy hosszú idők óta ez a kis kiruccanás volt a legjobb a sok közül, nem mintha az ez előttiek olyan túl rossz lett volna. 2017-es tanév elején a testnevelő tanárunk összehívta a „brigádot” a konditerembe, akik nem voltak mások, mint a 11.A és 11.B osztályos fiúk. Ekkor közölte velünk a hírt, hogy a mi iskolánk is megnyerte azt a bizonyosat.

Azt el kell mondjam hogy én elképesztően izgatott voltam a kiruccanással kapcsolatban, ami abban is meglátszott hogy már az indulás előtt 2-3 hónappal indulni akartam és ezt mások tudtára is adtam.

Amilyen hamar kaptuk a hírt, hogy utazhatunk Hargitára részemről olyan hamar el is telt az az időszak, ami a bejelentés napjától a bepakolás estéjéig tartott. No persze ez a bepakolás előkészületekkel járt.

Elérkezett a részemről oly izgatottan várt nap, Március 18.-a Vasárnap. Én meglepődtem azon, hogy nem túl korán indultunk el, pontban 07:00 kor ellenben azzal, hogy egy 9-10 órás út állt előttünk. Szerettem volna én már 04:00 órakor elindulni és ezzel kicsit hamarabb odaérni és talán már aznap megkaphattuk volna a sífelszerelést, de nem.

A busz, amiben a kalandunk során 18-20 órát töltöttünk nagyon kielégítő volt, mondhatni luxus busszal tapostuk a Rómán kanyargós szerpentineket.

Igazából csak akkor döbbentem rá arra, hogy mi is történik, amikor elindult a busz és megtette első pár métereit, mert nem csak a busz indult ekkor el, hanem számomra és sokunk számára egy hatalmas és lenyűgöző „vakáció” is.

Ha csak maga a tudat nem lett volna elég, hogy egy Alföldi csapat 2000m-es havas hegyeket fog látni hát akkor arra még rá tett az is, hogy valami csodaszép volt maga az út is. Minél inkább szebbé vált a látvány annál inkább tudtuk, hogy közeledünk a végállomásunkhoz. Számomra a legszebb látványt a Királyhágó hatalmassága és körülölelő szépsége nyújtotta.

Amikor megérkeztünk Hargita lábához a busz felvitt minket kb. 600-700 m magasságig ekkor már igen csak havas volt minden felé minden, és busz nem tudott tovább felmenni. Abban a magasságban hobbikerteknek tűnő ház és néhány üdülő is volt, itt vártuk meg a következő szállítónkat (sajnos nem Jason Statham volt L).

Egy traktor vitt minket tovább 1000 m-en keresztül felfelé az igencsak kanyargó szerpentineken, a Hargitán.

Amikor megérkeztünk a paradicsomba valami varázslatos látvány fogadott minket. A hatalmas hegyek és az azokon tornyosuló óriási örökzöldek valamit a 2 m-es hó, és ezt akármerre néztünk láttuk, leszámítva persze a sűrű ködfelhőt, ami néha rontotta néha viszont javította a látványt.

Szállásunk a nagyon otthonos elég nagy és meleg Súgópanzióban volt. A szobánkkal én teljesen megvoltam elégedve, nagyon kényelmes és baráti volt. A panzióban dolgozó személyzet előtt is le a kalappal, hisz nekem nem volt okom a panaszra az öt nap során, kedvesek gyorsak és mondhatni rugalmasak voltak.

Az első éjszakám a Súgópanzióban nagyon jó volt, kellemes meleg volt és bármikor, amikor ki akartam menni a szobánkból Hargita csodálatos látványa fogadott mivel nekünk (nekem és a 3 osztálytársamnak) volt erkélyünk is ahová, ha kimentünk a sípályák látványa és a hegyek magassága fogadott, elképesztő volt.

Kedden reggel Romániai időzóna szerint 08:00 kor volt a kelés, ami részemről néha eltolódott 09:00 óráig is, ami azért volt a probléma, mert 09:00 kor volt a reggeli… na de mindegy is. Minden reggel svédasztalosan fogadott minket a személyzet,- ki mit kíván, azt eszi módon. Volt az az asztalon forró tea, hideg, meleg tej, gabonapehely, 5 féle szeletelt kolbász és sonka, paprika és paradicsom, 3 féle sajt, kenyér, kifli, és egyéb finomság, amit az ember kívánhat reggelente.

Délelőtt 10:00 kor kezdődött el a móka, amikor mindenki felvette a számára személyre szabott síléceket, síbotot, síbakancsot és sí szemüvegeket. Bevallom az elején kicsit túl izgultam a dolgot. A síoktatók is igazán kiettek magukért, mert aki síelni akart az bizony síelt is a második nap, vagy még aznap amikor elkezdtük a tanulást. Türelmesek, segítőkészek és kedvesek voltak legalábbis velem biztos. Második napot szintén a sípályákon töltöttem az intenzív havazás és a viharos szél ellenére is.

Én szerintem az elsők közt voltam akik „megtanultak” síelni legalábbis csúszni és feküdni biztos. De most komolyan, az az élmény, amikor csúszik az ember a havon az valami csúcs érzés! Szavakkal nem lehet leírni azt, hogy mekkora élmény volt ez számomra, azok a pályák azok a mélységek amiket akkor láttam, amikor a „Nagy Piroson” húzott felfelé a felvonó az egyszerre elrettentő és káprázatos volt.

Én maximálisan meg voltam elégedve ezzel a kiruccanással minden szempontot figyelembe véve. Zárszónak nem tudom mit írhatnék ezért inkább csak megköszönöm a szervezőknek és az iskolának hogy elmehettem erre a nagyszerű élménytúrára. Én nagyon jól éreztem magam főleg azért is mivel Székelykeresztúron hazafelé jövet útba ejtettük a Berde Mózes unitárius Gimnáziumot és ott a nagyszerű diákokat is megismerhettük, akik ott tanulnak, kicsit közelebb kerülve a két iskola egymáshoz.

Köszönöm szépen!

Berndt Richárd 11.A

 

Sí tábor Március 18-22

Egy vasárnap kora reggel elindultunk Romániába a Hargitára. Az utazás egészen jól telt csak nagyon hosszú út volt. Mikor odaértünk borzasztó hideg volt, de viszont gyönyörű látvány fogadott minket. A szálláson aranyos és kedves emberek vártak minket, akik már aznap vacsorával fogadtak.

Másnap megkapta mindenki a sí cuccait ott is egészen segítőkészek voltak. Ezután elég sokáig kellett várni a sí oktatókra, de megérte, mert nagyon normálisak és türelmesek voltak. Az első nap után eléggé sokan azt mondták,hogy inkább hagyják ezt az egész síelős dolgot, de az oktatók bíztattak minket,hogy az alapoknál ne hagyjuk abba,mert a végén úgyis élvezni fogjuk az egészet csak most tűnik nehéznek meg fárasztónak.

Másnap körülbelül senki nem tudott lábra állni az izomláztól, de azért mentünk és próbálkoztunk megtanultunk fékezni, megfordulni és különböző gyakorlatokat véghezvinni. Itt azért már szinte mindenki belejött és mentünk minden fajta pályán.

Tényleg igazuk is lett az oktatóknak mindenkin látszott, hogy nagyon élvezi. Az idő általában napos volt, de volt mikor olyan köd volt, hogy az orrunkig sem láttunk. Megtanultuk a sífelvonót is használni, ami egyszer-kétszer úgy megrántott, hogy azt hittem kiszakad a karunk szóval voltak ebből nagy esések is. A sífelvonónál is segítőkészek voltak az elején kellett is a segítség, de utána már mindenkinek ment magától.

A végén elköszöntünk a síoktatóktól megköszöntük nekik a három napos munkájukat és, hogy ilyen jól megtanítottak minket síelni. Az utolsó előtti napon volt éjszakai síelés is, ami nagyon jó volt. Bementünk az erdőbe ahol azt hittük majd semmit nem fogunk látni, de egészen jól oda világítottak, de nagyon kanyargós út volt az erdőben. Az első bemenetelnél féltünk is egy kicsit, de itt mindenki már úgy síelt, hogy nem volt oktató se semmi, hanem ahogy a három nap alatt megtanultál síelni.

A reggeli, ebéd, vacsora mindig nagyon jó volt mondjuk a reggelinél néha olyan álmosak voltunk azt se tudtuk mit eszünk csak együnk és menjünk is síelni. A délelőtti és a délutáni síelés között volt az ebéd, ami nagyon jól jött. Délutánonként mindig pihenés volt meg regenerálódás utána pedig éjszakáig tartó társasjátékozás. Az ebédlőben is nagyon aranyosak voltak mindig tovább maradhattunk este, mert ott kényelmesen elfértünk társasozni. A szobák is kényelmesek voltak a fürdőszobában a zuhanyzók egy kicsit kicsik voltak viszont legalább jó nagy tükrök voltak.

Utolsó nap kaptunk reggelit illetve úti csomagot, ami elég bőséges volt és nagyon jól jött, mert nagyon hosszú út várt ránk. Hazafelé már nem volt annyira hideg a traktoron meg eléggé fáradtak is voltunk, hogy figyeljünk bármire.

Megálltunk a Székelykeresztúri Berde Mózes iskolában, ahol volt egy előadás az iskoláról meg a városról röviden. Megismertük a keresztúri diákokat és egy közös facebook csoportot is összehoztunk. Ezután megnéztük egy Petőfi múzeumot ami eléggé érdekes volt. Illetve Petőfi Sándor híres körte fáját. Elhelyeztünk egy emlék koszorút és elindultunk haza. A buszon hazafelé szinte mindenki aludt annyira fáradtak voltunk.

Így az egész 5 napot egybevéve nagyon jó volt a társaság a síelés a szállás a hangulat. Az utolsó nap elég sokan mondták is, hogy ne menjünk még haza. Felejthetetlen élmény volt számunkra bármikor szívesen visszamennénk.

Szigeti Orsolya 12B.